Jó reggelt,
már bemutattam az életem töredékeit és a két gyereket, eljött az idő, hogy saját magamat is egy picit előhúzzam, ki a bánat is ez a maca, aki most úgy veri a billentyűzetet. Nem egy egyszerű csaj, nem is biztos, hogy szimpatikus, mert csatak őszinte és saját magához is az.
Matekban gyenge vagyok, így számadatokat nem mondok, pl. életkorra és testsúlyra kellőképp érzékeny volnék. Életkor tekintetében orbitális hibát sejtek a személyi igazolványomban és inkább maximálisan azoknak hiszek, akik üde és fiatalos fruskának állítanak be.A testsúly pedig az a kategória, amelyet 14 évesen sem voltam hajlandó elárulni. Emlékszem, a középiskolai felvételi mellé kellett csatolni egy orvosi igazolást, amikor is a magasság mellett a háziorvosnak be kellett írnia a testsúlyt is. Én közöltem akkor a doktornéninek, hogy ezt a kérdést igazán indiszkrétnek érzem tőle, nyílván a mérlegre sem állok fel és amíg engem nem érdekel a doktornő súlya, úgy őt se érdekelje az enyém. Ennyiben maradtunk és bekarcolt valami számot az adatlapomba, amit sosem tudtam meg, hogy mi is volt. De nem is érdekelt.
Nő vagyok. Elég rendesen NŐ és eléggé túl is misztifikálom ezt a dolgot. Például a világ egyik legnagyobb baromságának tartom a női emancipációt. Olyasvalaki találhatta ki, aki nyílván ronda volt és rakottszoknyát hordott és nem szerette a pasikat, de a pasik sem őt. A férfi ugyanis legyen Férfi, a nő meg Nő. És bizony maximálisan elvárom, hogy kinyissák előttem az ajtót, előre köszönjenek, ha összefutunk és ha beülünk egy kávéra, meg sem fordul a fejemben, hogy én fizetek - ellenben nagyon kedvesen és szempillarezgetve köszönöm meg. Egész életemben zömmel férfi barátaim voltak, vannak, hatékonyan, tartalmasan lehet velük beszélgetni és alapból tisztelem őket. Ellenben büszkén mondom, hogy már a barátnő fogalmát is ismerem és néha annyira jó csacsogni, pletykálkodni vagy ruhákat és cipőket nézegetni.
Feleség vagyok. Férjem szerint "született feleség", de ő igazán elfogult. Volt egy esküvőnk 2002-ben, kaptam új nevet és egy repi gyűrűt, ami nagyon csinos. Soha az életemben többé nem tudtam felhúzni a vajfehér esküvői cipőmet, arra gyanakszom, esküvő után megnőtt a talpam. Férj szerint egy rózsaszín álomvilágban élek, de ha ezt mondja, a falra mászom tőle és duzzogni kezdek, pedig azt nem is szoktam. Vallom ugyanis, hogy hisztizni (és reggelente öltözködés közben tötymörögni) csak a pasik tudnak igazán.
Néha vagyok csak morcos, de az jól áll nekem, legalábbis elhiszem, hogy így van és még senki sem cáfolt meg. Alapjáraton ugyanis erősnek tartom magam, vagy csak símán hiúnak, ugyanis ha hisztiznék-sírnék és összevonnám a szemöldököm, az nem csinál mást, csak ráncosít. A mosolyráncok viszont aranyosak, így én lépten-nyomon mosolygok. Akkor is, ha hanyattdől a világ, akkor is, ha üres a pénztárca, akkor is, ha igazságtalanság ér, no de akkor is csilingelő hangon trillázok, ha a gyerekeim elkövetnek valami cuki kis apróságot és lekaparhatatlan mosollyal a képemen közlöm velük, hogy nem örülök annyira, ha feldöntötték a vitrines szekrényt.
Vallom, hogy muszáj mindenben a szépet és a jót látni és meglátni, bár ez azért még nekem sem mindig sikerül. Nincs a világon olyan konfliktus, bánat vagy küzdelem, amely sopánkodással orvosolható.
Érettségi óta az a munkám, ami még mindig. Biztosítótársaságnál dolgozom és üzletkötő vagyok, bár ezt nálunk tanácsadónak hívják. Nem egy népszerű szakma, megítélése vetekszik a békávé/apech ellenőrével és a smasszeréval, de én szeretem. Szeretek beszélgetni az ügyfelekkel, számolászni nekik és mosolyogni nekik, bár ez megint olyan dolog, mint amit fentebb írtam: nem könnyű. Manapság ugyanis mindenki nyivákol, nyekereg és panaszkodik, mintha azzal bármit is megoldanának.
Arról, hogy anya vagyok, most nem írok bővebben, folyamatosan erről olvashattok ugyanis ezekben a bejegyzésekben. Nem tudom, mennyire vagyok jó anya. Néha türelmetlen vagyok, néha figyelmetlen, sokszor meg én érzem magam a gyereknek. Kategorikusan figyelek arra, hogy ne kövessem el az én anyám alaphibáit, amelyek bár nyílván formáltak engem, de amiket nehezen fogadok el felnőtt fejjel is. Ő ugyanis túlzottan "pedagógus" volt egész életében, anyaként is, és azt hiszem ennél többet erről nem is kell, de nem is szeretnék írni.
Zárszóként jöjjön pár idézet, amiket szeretek és amikről úgy érzem, "Petrásak":
Aki látni akarja a fényt, annak kockáztatnia kell a sötétséget..
Egy macskát bármire megtaníthatsz.. amit ő szeretne..
Look, if you had one shot, or one opportunity
To seize everything you ever wanted in one moment
Would you capture it or just let it slip?
Ha egy nő visszakérdez, hogy: Tessék? - Az nem azért van, mert nem hallotta amit mondtál, hanem csak esélyt adott arra, hogy megváltoztasd a mondanivalód!
