Jó reggelt,

kaptam egy levelet, amelyben egy kemény kritika fogalmazódott meg, miszerint még nem írtam Kifliről. Kifli a macskánk. Négy hónapos, szőregi cirmos és kislány. Népes családból származik, így általa rokoni kapcsolatba kerültem az egyik volt kolleganőmmel is, akinél Kifli bátyja lakik.

Kifli itthoni szerepköre eléggé behatárolt: az a feladata, hogy cuki legyen. És pont. Ennyi. Ehhez képest azért csinál mást is, tegnap könyékig kupászkodott a táskámban, ma reggel meg a mosogatóból szedtem össze és egyszer véééééletlen széttépte a Viki leckés füzetét is, amitől a Viki annyira nem szomorkodott, én meg szimplán röhögtem, de azért jól leszidtuk a macskát és azt mondtuk neki, hogy irgumburgum.

Ez egy tíz éves harc, hogy ő idekerülhetett, mert onnantól, hogy a lányom valami öntudatra ébredt, folyamatosan küzdöttünk azon a témán, hogy ide hozzánk kerülhessen valami állat. Kutya, macska, hörcsög, tengerimalac, süni, madár, aranyhal, meg mindenféle népség.

Két nagyon erős érvem volt, miért NEM jöhetnek a lakásunkba holmi állatok. Egyrészt azt mondtam, már miután a Lacika is megszületett, hogy nekem gyerekeim vannak, így én őket tartom itthon, másrészt ráirányítottam a figyelmet a sarokban lévő pókra, a nyáron döngő szúnyogokra és egyszer halált megvető bátorsággal kihajkurásztam a lakásból egy lódarazsat, sőt, azt is mondogattam, hogy lakik itt minálunk kétszáztizenhét plüss, de ezek az érvek csupán idén tavaszig álltak helyt. Tavasszal ugyanis a gyerekek beerősítettek Férjjel, aki szintén nyikorogni kezdett azon, hogy kell ide hozzánk egy állat.

Így én márciusban beadtam a derekamat és gondolkodni kezdtem a témában: két hónap gondolkodási időt kértem. Először az az ötlet játszott, miszerint jöjjön ide egy hörcsög. De én még élesen emlékeztem a kilencedik születésnapomra, amikor én kaptam ajándékba egy dagi hörcsögöt. Ő aztán másnapra lefialt nyolc kicsit, egyet megevett és így rögtön egy nagycsalád élt minálunk. Vicces volt, amikor a hét kicsi izé meg az anyjuk egyszerre veszett el a lakásban és az anyám meg én négykézláb rohangáltunk őket összeszedni a kanapék-fotelek alól. Az anyuka hörcsög aztán nem sokkal később meghalt, anyám elajándékozott hat kicsit és maradt egy, aki bár egészében aranysárga volt, de a szeme körül volt egy fekete szőrcsomó. Konkrétan úgy nézett ki, mint akinek bevertek, de nekem ő kellett. Abban az évben nyáron pedig símán bekajáltam azt, amikor egy napon anyám azzal fogadott, hogy Szemecskét elvitte valaki és majd visszahozza. Persze, nem hozta vissza őt senki, anyám azon drukkolt, hogy legyek annyira szenilis, hogy megfeledkezem róla, de én még éveken át nyögtem azon, hogy az a baromarcú, aki elvitte Szemecskét, igazán hozza most már vissza.

Férj halakat és akváriumokat akart, de én kategorikusan kijelentettem: az az állat, aki majd nálunk lakik, egy alap tulajdonsággal kell rendelkezzen: szőrösnek kell lennie.

Lacika rögtön rávágta, hogy akkor kutya jöjjön, de a hajnali és esti pisiltetős sétáltatás feladatára azt válaszolta, hogy az majd jól az én melóm lesz, úgyhogy rekord gyorsasággal lett elvetve a kutya ötlete.

Végül a két hónap gondolkodási idő leteltével összefutottam Marcival, aki egy éves volt és gyönyörű és akinek a kellőképp nagy étkű anyukája épp gombölyödő pocakkal várta az újabb alom érkeztét. Döntöttem: cicánk lesz ebből az alomból fogjuk hazahozni.

Elkezdődött ismét jó pár hét viaskodás itthon, mi is legyen a macska neve. Mind a négyen felírtunk egy-egy cetlire négy nevet, amiket aztán demokratikusan átbeszélgettünk. Illetve átbeszélgettem, mert átvettem a diktatúrát és kihúztam a család listájából minden olyan hülyeséget, ami átlag macskanév: fekete filctollat kapott a Mirci, Cirmi, Mici, Muci típusú névkezdeményezés és maradt az én cetlim, amin szerintem nagyon egyedi nevek álltak, mint Nokedli, Zokni, Kifli és Zizi. Kézfeltartásos szavazással már akkor megszületett a Kifli név, amikor az alany még nem.

Kifli júliusban költözött hozzánk nyolc hetesen és nagyon megrémülve. Lacika egyetlen aggálya csupán az volt, ugye Kifli nem fogja megenni az ő Kiskutyáját, aki hat éves és plüss, de azt kamuztam neki, hogy a macskák nem esznek kutyákat és nagyon titkolom a Lacika előtt, hogy bizony megtörtént már, hogy Kifli megharapdálta Kiskutya fülét.

Az első napokban folyton elveszett és nem akart a Lacikával bújócskázni, két éjszakán meg siránkozott és vele együtt a Viki is, aki abból csinált lelki kérdést, hogy hogyan lehettünk annyira dögök, hogy elrángattuk a kisbaba cicát az anyukájától.

De azóta már eltelt két és fél hónap, Kifli teljes körű családtag, a harmadik gyerekünk, bár utána nem kapok családi pótlékot, ami szerintem felháborító.

Talán be tudok ide aplikálni egy fotót Kifliről és Kiskutyáról, további szépeket!

Petra

Szerző: Bouvet  2013.09.28. 09:07 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bouvet.blog.hu/api/trackback/id/tr345537712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alniyat 2013.09.28. 19:51:44

Családi macska :)
Imádni való :)
süti beállítások módosítása